„Utólag okos az ember” – a magyar válogatott támadó szerint volt jobb opciója is a hazatérésnél
Ádám Martin sajnálja, hogy nem sikerült megegyeznie az Austria Wiennel, pedig még Bognár György is az osztrák csapatot javasolta neki.
Ádám Martin sajnálja, hogy nem sikerült megegyeznie az Austria Wiennel, pedig még Bognár György is az osztrák csapatot javasolta neki.
Pakson tavasszal újraépítheti és a válogatottba is beverekedheti magát a korábbi gólkirály.
A nemzeti együttesben 28-szor szerepelt és három gólt szerzett Ádám.
Ádám Martint választották az „Év kultikus hősének” a FourFourTwo-nál. A 30 éves magyar focistát elsősorban külseje és testalkata miatt fedezte fel a világ még nyáron, azóta tarol a közösségi médiában.
A válogatottból kimaradt csatár szerződést bontott Görögországban, de akad néhány kérőjel.
Ez nem tartott sokáig, alig pár hónap után bejelentették, hogy Ádám Martin elhagyja a görög Aszteraszt, és szabadon igazolható.
Azt egyelőre nem tudni, mikor kaphatja meg az aranyérmet a Dél-Európában játszó csatár.
Az Asztrerasz Tripolisz Ádám Martin duplájával 2–1-re nyert a labdarúgó Görög Kupa nyolcaddöntőjének első felvonásán.
Ádám Martin kevés lehetőséget kap új együttesében, így elképzelhető, hogy Marco Rossi reaktiválhatja a paksi közönségkedvencet.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli csatárának helyére igazolt a csapata, az Aszterasz Tripolisz egy olasz támadót.
Eddig nagyon rosszul teljesített, hiszen tétmeccsen eddig még nem ért el sem gólt, sem gólpasszt.
A 60 éves edző fiatalos hévvel tombolt a kimaradt helyzetek és a győzelem elmaradása miatt.
Vicces jelenet szakította félbe Bolla Bendegúz és Ádám Martin sajtótájékoztatóját.
Nincs lehetőség a kísérletezésre.
A Csongrád-Csanád vármegyei Forráskútról származó futballista hatalmas utat járt be az elmúlt évek alatt: a Vasas és a Kaposvár érintésével került Paksra, ahol gólkirály lett, bekerült a válogatottba, a tündérmese pedig a németországi Eb-n teljesedett ki, ahol az egész világ megismerte őt!
A magyar válogatott támadó remek játékkal debütált új csapatában.
A németországi Európa-bajnokság után három kontinens tíz csapata állt sorba Ádám Martin aláírásáért.
A magyar válogatott támadója szinte biztosan a görög bajnokságban folytatja karrierjét.
A Dél-Koreát elhagyó támadónak közben Görögországból is van ajánlata.
Nem marad Dél-Koreában az Ulszannál Ádám Martin, aki akár újra az NB I-ben focizhat.